Nemzetközi labdarúgás

Lelőttek egy nagy kacsát Pep Guardiolával kapcsolatban

""

A 2014-es hazai rendezésű világbajnokságra készülő együttes eddigi kapitányát, Mario Menezest pénteken menesztették.

"Öt világbajnokságot nyertünk hazai edzők vezetésével, a futball hazai rajongói meglehetősen nehezen értenék meg, miért hozunk egy idegent" – fogalmazott a CBF elnöke arra reagálva, hogy a helyi sajtó azt írta, Josep Guardiola, az FC Barcelona volt vezetőedzője alkalmas lenne a posztra.

José María Marín bejelentette, hogy január elején közlik, ki lesz az új szövetség kapitány. A brazil média szerint Muricy Ramalho (Santos), Tite (Corinthians), Luiz Felipe Scolari volt szövetségi kapitány és Abel Braga (Fluminense) pályázik a legnagyobb eséllyel a megüresedett helyre.

Menezest számos kritika érte, mivel a brazil csapat nyáron a londoni olimpián nem tudta megszerezni története első aranyérmét az ötkarikás játékokon, illetve tavaly már a negyeddöntőben búcsúzott a Copa Americán. Az eddigi szakvezető 33 mérkőzésén 21 győzelem mellett 6-6 döntetlent és vereséget könyvelhetett el.